Őszi kiállítások, új termékek!

Augusztus végével sokan megtervezik a következő időszakot, így szeretnénk időben felhívni a figyelmét két kiállításra is, melyekre örömmel invitáljuk.

Mindkét kiállításon bemutatjuk a teljes termékpalettánkat és a hamarosan érkező új termékeket is.

Az ASC Global – Automation, Security, Comfort – nevéhez hűen olyan területekre is nyújt megoldást, melyek túl mutatnak a GSM / IP alapú termékeken. Az IoT területéről már bemutattunk új fejlesztéseket (Wifi/Bt Controller és a Wifi/Bt Programmer), melyek a jelenlegi GSM alapú termékeket bővitik internetes eléréssel illetve működnek önállóan is az interneten.
Solo termékcsalád is megújult, így a termékek és az applikáció is változott, de erről hamarosan külön hírlevelet is küldünk, melyből minden fontos részletet megtudhat.

Az igazi újdonság viszont  az 1989 óta működő német gyártó termékcsaládja lesz, melynek forgalmazásához nemzetközi szinten is megkaptuk a “Kiemelt Viszonteladói Partneri” címet. Még folynak az előkészületek, de már látjuk a célszalagot az idulásnál.

Az előbb olvasottakból is látszik, hogy az elkövetkezendő hónapokban sok új információval érkezünk, érdemes lesz olvasni leveleinket és meglátogatni a kiállításon a standunkat.

Securiforum Kiállítás

2019. október 9-10.

Lurdy ház, Budapest, Stand: C2

Regisztráció a kiállításra

Sicurezza Kiállítás

2019. november 13-15.

Fiera Milano, Rho, Stand: S16

Jellezze látogatási szándékát az olasz kiállításra és belépőjeggyel ajándékozzuk meg!